Szegek
Fájdalmat okoznak, és mélyre hatolnak. Van azonban valaki, aki képes megszabadítani tőlük.
Harmadjára szólalt meg a kakas, mire a fiatal ács rászánta magát, hogy felkeljen. Egy darabig még az ágy szélén üldögélve bámulta a földet a félhomályban, eközben gondolatai az álmok világából lassan visszatértek a valóságba. Remegni kezdett, és szörnyű émelygés lett úrrá rajta, amikor tudatosult benne, hogy ezúttal sem térhet ki fárasztó kötelességei elől.
Napról napra fogyatkozott az ereje, érezte, hogy nem bírja már sokáig. Legszívesebben otthon maradt volna, de tartott mestere féktelen haragjától. Csak ezt a napot kell túlélnie valahogy, holnaptól úgyis nagy ünnep kezdődik, és végre pihenhet egy keveset, bizakodott legbelül. Gondosan bekötözte az évek óta szüntelenül vérző és soha be nem gyógyuló sebeit a talpán, majd óvatosan lábra állt. Késésben volt, sietve felöltözött, sarut húzott, és oldalára szíjazta szerszámait.
A szűk utcákon már kora reggel hangyabolyként nyüzsögtek az emberek. Miután átküzdötte magát rajtuk, megérkezett ahhoz a házhoz, ahová egy szegény család hívta. Odabent egy asszonyt talált, sírdogáló kisfiúval az ölében. Az ács leoldotta derekáról a szerszámait, kiválasztott közülük egy fogót, majd gyengéden megmarkolta a fiúcska lábfejét, és egyetlen határozott mozdulattal kihúzta a parányi vasszeget a talpából. Az apróság megszeppent egy pillanatra, de rövidesen felugrott édesanyja öléből, és boldogan szaladt az udvarra a testvéreihez. Öröme jóleső melegséggel töltötte el az ács szívét, és erőt adott neki a folytatáshoz.
Az emberáradat feltartóztathatatlanul hömpölygött a házak mentén, elragadta az ácsot, és csak a következő megbízatásának helyszínén vetette ki magából. Ott aztán egy mankóval küszködő, féllábú aggastyán nyitott neki ajtót, aki a megmaradt lábára sem számíthatott igazán, mert az is cserben hagyta őt szúró fájdalmak közepette. Az ács leültette az öreget egy rozoga székre, és megvizsgálta a talpát. A kérges bőrt egy jókora rozsdás szeg döfte át, ami meglehetősen mélyen hatolt a húsba. A makacs vasdarab sokáig ellenállt a masszív fogó erejének. Az idős férfi csendben tűrte a gyötrelmeket, de amikor végre megkönnyebbült, nem győzött hálát adni az égnek ifjú segítőjéért.
Az ács az utolsó ügyfél háza felé vette az irányt. Az utcák teljesen kiürültek, el sem tudta képzelni, hová tűnhetett az a rengeteg ember. Hamarosan egy hatalmas, fényűző palota előtt találta magát. Lépcsőfokok százait megmászva jutott fel a bejárathoz, ahol szolgálók által nyert bebocsátást. Díszes terembe vezették, melynek végében már türelmetlenül várt rá a bársonyszékben terpeszkedő megbízója. Amint meglátta a gazdag és befolyásos kereskedő, felpattant a helyéről, de a fájdalomtól megtántorodva nyomban visszazuhant a székbe. Tehetetlen dühében ordított, fenyegette, és szidta az ácsot, őt hibáztatta amiatt, hogy nem tudott részt venni a helytartó nyilvános ítélethirdetésén.
A fiatal ács szótlanul, lehajtott fejjel hallgatta a megaláztatást, nem érdekelte már semmi, csak túl akart lenni a munkán. Eleget tett hát kötelességének, letérdelt, kezébe vette a kereskedő lábát, és fogót ragadott. Ám ezúttal nem volt kíméletes, a húzás során jól megforgatta a szeget megbízója talpában, aki felüvöltött a kíntól. Amikor az ács végre a tenyerében tartotta a hosszú fémdarabot, akkor döbbent rá, hogy az nem vasból, hanem ezüstből készült. Mielőtt még bármit mondhatott volna, a kereskedő utasította a szolgálóit, és kidobatta a rezidenciájáról.
Feldúltan hagyta maga mögött a palotát, meg sem állt hazáig. Az utcákat ismét ellepték az emberek, ő azonban nem törődött velük többé. Sajgott a talpa a gyaloglástól, lépéseit görcsök kísérték, az utolsó métereket hangosan jajgatva tette meg. Bezárta az ajtót, aztán lerogyott az ágyra. Miután gyűjtött egy kis erőt, lehámozta lábairól a vértől átázott kötéseket, de amit alattuk talált, az végleg elszomorította.
Három vasszeget fedezett fel, egyet a bal, kettőt a jobb talpában. Bánatában tenyerébe temette arcát, és hangosan zokogni kezdett. Háborgó lelkéből egyszerre törtek fel elnyomott sérelmei. Gyűlölte a munkáját, sőt, az egész életét. Belefáradt abba, hogy mások talpából kell kihúznia a szegeket, az övéből viszont soha nem húzza ki senki. Megelégelte, hogy minden egyes nap mások gondjait kell orvosolnia, amikor pedig végre hazaér a munkából, otthon a saját megoldatlan problémái fogadják.
Elhatározta, hogy új életet kezd, otthagyja mesterét, és nem vállal több megbízást. Letörölte a könnyeit, majd elővette a szerszámait, és hozzálátott, hogy megszabadítsa magát a szenvedéstől. Egymás után húzta ki a szegeket a talpából, miután végzett az utolsóval, ájultan dőlt el az ágyon.
Mély álomba süllyedt. Félelmetes vihar támadt a táj felett, tombolt a szél, haragos felhők takarták el a napot, és szikrázó villámok ragyogták be a sötét eget. Zengett a mindenség odafent, rengett a föld idelent, a sziklák megrepedtek, a házak pedig összedőltek. A templom kárpitja középen kettéhasadt. A pásztorok elbujdostak a pusztító veszedelem elől, a nyájak szétszéledtek, és farkasok prédáivá váltak. Az ítéletnap lovasainak őrjítő dobogása hallatszott a távolból.
Az ács felriadt a zajra. Odakint valakik dörömböltek, hangosan kiabálták a nevét. Kelletlenül kimászott az ágyból, morgolódva ajtót nyitott, ám legnagyobb meglepetésére a mesterével és egy római századossal találta szembe magát. A százados közölte vele, hogy a helytartó küldte hozzá, majd megparancsolta neki: fogja a szerszámait, és haladéktalanul kövesse őket.
A várost elhagyva nemsokára a vesztőhelyre értek. A magaslaton három fakereszt állt, melyeken egy-egy férfi függött. Borzalmas látványt nyújtottak, egyikük sem élt már. Az ács a rosszulléttel küzdött, nagyokat nyelt, és levegő után kapkodott. A katonákon kívül mindössze néhány gyászoló volt jelen. A százados utasította az embereit, hogy segítsenek a fiatal ácsnak és mesterének levenni a kiszenvedett testeket a keresztekről.
A két szélsővel kezdték, párhuzamosan dolgoztak, igyekeztek minél hamarabb végezni a megrendítő feladatukkal. Létrát támasztottak a keresztfa vízszintes gerendájához, hogy elérjék a csuklóba vert szeget, a lábfejben lévőhöz a földről is hozzáfértek. A fiatal ács gyorsabban haladt a munkával, előbb ért a középső kereszthez. Éppen kihúzta a hosszú szeget a lábfejből, amikor a homlokára hullott néhány vízcsepp. Tekintetét a megfeszített férfira emelte, aki könnyek között nézett le rá a töviskorona alól. Az ács megszédült, majd hanyatt vágódott. A százados azonnal ráförmedt, káromkodva parancsolta vissza dolgozni. A fiatal ács ekkor ismét felpillantott a keresztre, de nem látott mást, csak egy élettelen arcot, lehunyt szemekkel.
Már esteledett, mire a harmadik testet is levették. A gyászolók elvitték, hogy eltemessék, a százados pedig az ács kezébe nyomta a három vasszeget, amivel a férfit megfeszítették. Neki azonban fogalma sem volt, mihez kezdjen velük, ezért amikor végre hazaért, régi rongyokba tekerte, és egy faláda mélyére süllyesztette őket. Ezután a kimerültségtől szinte holtan zuhant az ágyba, átaludta a másnapot, csak harmadnap reggel tért magához. Amint felébredt, ösztönösen megtapogatta a lábait, csakhogy ezúttal valami egészen hihetetlen dolgot tapasztalt: minden seb begyógyult a talpán.
Földöntúli boldogság töltötte el. Az évek során olyannyira hozzászokott már a fájdalomhoz, hogy az a részévé vált, és egyáltalán nem emlékezett arra, milyen volt nélküle élni. El sem tudta képzelni, miféle csoda történhetett vele.
Akárhogy törte a fejét, nem sikerült megfejtenie a rejtélyt, ezért inkább felkerekedett, és korsókkal a hóna alatt a közeli kúthoz sietett friss vízért. Ott aztán asszonyokba botlott, akik éppen egymás között tárgyalták ki a városi pletykákat. Habár az ács nem hallgatózott, mégis sok minden a fülébe jutott. Azok ugyanis szenvedélyesen beszéltek valakiről, akit nemrég megfeszítettek, a hozzátartozói pedig ma reggel üresen találták a sírját.
A fiatal ács ettől igencsak gondolkodóba esett. Izgatottságában a kútnál hagyta a korsóit, és futásnak eredt. Hazaérve azonnal előkereste a ládát, kivette belőle, és az asztalra tette a rongyokat. Amikor azonban kibontotta őket, elképedt. A vasszegek nyomtalanul eltűntek. Az ács ekkor becsukta a szemeit, és újra látta maga előtt a kereszten függő férfi tekintetét: nem könnyezett többé, csak szelíden mosolygott.
Kapás Tibor, 2025. február
Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy ne maradj le a hétről hétre érkező történetekről!